Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

10. nap. Virtuális barátság szövődik.

2021-03-25

Reggel a szobámban keresett fel Lisa, még a szokásos uszodai programom előtt. Azt kérte, had mutasson be az édesanyjának, ilyenkor szoktak a skypen beszélni egymással. El tudom képzelni, a lány milyen dicshimnuszokat zengett rólam. Essünk túl rajta, vár a medence.

Hát nem volt ez olyan egyszerű, a kedves mama úgy hálálkodott, hogy az már zavaró volt. Elmondta, hogy a legjobb szakembereket keresték fel a lányával, de eddig senki nem tudott segíteni. És ahogy egymással beszéltek, úgy fényeztek engem, mintha ott sem lennék. Egy alkalmas pillanatban elköszöntem tőlük, Lisát a szobámban hagyva, és gyorsan mentem a medencéhez.

A délelőtti rendelés esemény nélkül lezajlott. egy szállodavendég látogatott meg, de kiderült, hogy csak kíváncsi volt. Amikor megkérdeztem, mi a panasza, ő visszakérdezett, maga szerint mi lehet? Két perc múlva azt javasoltam neki, menjen pihenni, kapcsolódjon ki, érezze jól magát.

Legújabb szokásunk szerint Lisaval ebédeltünk, amikor a szálloda igazgatója leült az asztalunkhoz, és felajánlotta a lánynak, maradjon hosszabb időre, és vállalja el a rendszergazdai állást, amíg találnak rá alkalmas személyt. Nem kellett kimondani a választ, mert új védencem körbecsókolgatta leendő főnökét. Majd észbekapott és bocsánatot kért. Ez a hangulatkitörés nem a férfinek szólt, hanem a munkáltatónak. Még megbeszélték, hogy Lisa azonnal munkába áll, de hivatalosan akkor kerül alkalmazásra, ha a munkavállalási engedélyt a szálloda megkapja. Ez egy-két hetet is igénybe vehet. A lány boldog volt, nem akart elszakadni tőlem, és már én is úgy tekintettem rá, mint a saját lányomra. Azt hiszem ideje bemutatnom őt a családomnak. A férjemnek, akinek nagy vonalakban már elmondtam a találkozásunkat, és a gyermekeimnek, akik akaratukon kívül kapnak egy testvért. Estére meg is hívtam Lisat, hogy amikor a szokásos skype házaséletet éljük, ismerkedjen meg életem egyetlen szerelmével.

Kellemes meglepetés, fiam is ott volt férjem mellett, mint mondta meglátogatta az öregurat, nehogy valami rosszat csináljon a távollétemben. Így hát egyet fizet, kettőt kap alapon családom két férfi tagja megismerkedett a família új címzetes nőtagjával. Érdekes volt a társalgás, mert én az otthoniakkal magyarul beszéltem, míg Lisa természetesen angolul. Néha a fontosabb dolgokat a lánynak egy-két mondatban lefordítottam. Több mint egy órát tartott a csevegésünk, így négyesben, közben az újsütetű testvérek megadták egymásnak mindenféle elérhetőségi lehetőségüket. Egyértelmű, felügyelet alá kerültem, minden lépésemről tudni fog a vér szerinti családom. Úgy kell nekem, ezt a kémet én építettem be a saját környezetembe. Elég mókás volt a dolog, mert a két fiú elég markánsan fogalmazta meg véleményét a lányról, és bár semmi negatívum nem hangzott el, voltak megjegyzések, melyeket nem fordítottam le angolra. Kivéve egyet, hogy fiam szerint új testvérének tutajos szemei vannak. Később hosszan kellett magyarázkodnom, hogy a magyarban a kifejezés mögött milyen szófordulat áll a kivágott fáról, meg annak vízi úton történő szállításáról.

Hozzászólások (0)