Hétfőn beindult a nagyüzem, eleinte mindenféle zökkenőkkel, de ebből Patrícia semmit nem érzékelt, ideje sem volt rá. Naponta egy-két műtét, két apróbb beavatkozás, két első megbeszélés, közöttük tejet fejni, ennyi fért bele egy napjába. Hét végére már olyan fáradt volt, hogy szombat reggel Roger etette meg kisfiát az előző nap lefejt tejből. Még szerencse, hogy Carmen olyan jó gyerek volt, csak a kicsit kellett valahogy kézben tartani.
Lassan berázódott a kis kollektíva, és ebben a csapatépítő feladatban mindenki hozzátette a maga részét, kivéve a főnökasszonyt. Neki nem maradt semmire ideje a napi robot mellett. Roger mindent és mindenkit kézben tartott, és voltak komoly szövetségesei. A gondnok házaspárral nagyon jól jártak, úgy dolgoztak mindketten, mint a gép, soha semmiért nem panaszkodtak, mindig ott voltak, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. Az asszony keményen irányította csapatát, miközben kiváló konyhát vezetett, arra is volt ideje, hogy a takarítók körmére nézzen. A férje egész nap szaladgált, intézte a beszerzéseket, vagy veszekedett a beszállítókkal, és bármi elromlott, fél órán belül kijavította a hibát. A főnővérnek hátul is volt szeme, mindent látott, mindenütt ott volt, miközben ugyanúgy dolgozott, mint a beosztottai. Az egész létesítménynek Roger volt a karmestere, egy hónap múlva a teljes személyzet őt tartotta a nagyfőnöknek, még a két orvos is. Patrícia ezt látta, de nem volt ezért féltékeny, őt lefoglalta a saját munkája. Ugyanakkor a főorvos asszonyról egyre vadabb történetek keringtek a tudásáról, a szakmai előéletéről, ehhez jó táptalaj volt, ha valaki végignézte az irodája falán lévő fotókat. Miközben Roger lett a vezér, Patrícia szentté lett avatva. Nyilvánvaló volt, hogy az egész klinika az ő szakmai tudására épült, neki köszönhették, hogy kétszer annyit kerestek, mint máshol, az egészségügyi szakszemélyzet háromszor annyit. Ezzel együtt a főnökasszony még a kezdet kezdetén elmondta, ha valaki elfogad borravalót, az repül.
Roger arra is odafigyelt, hogy ha valamelyik munkatársuknak névnapja, vagy születésnapja volt, hét végére meghívják a családjával együtt, meghitt környezetben köszöntötték fel, és ajándékozták meg egy tiszteletet parancsoló borítékkal.
Patrícia legnagyobb meglepetésére a születésnapján felköszöntötték a munkatársak. Kapott egy bekeretezett csoportképet, amin rajta kívül mindenki ott volt, és az alján a felirat "a legcsodálatosabb főorvos asszony második családja". Nagyon meghatódott, még meg is könnyezte, amikor néhány dolgozója átadta, az összes munkatárs nevében. Mint kiderült ő a minisztériumba ment, és az időt kihasználva álltak össze, a fotózás kedvéért. Nem volt kérdés számára, hogy az akciót ki szervezte.
Hét közben a klinika éttermében ebédeltek, és estére is vittek haza vacsorát. Hét végén a gondnok házaspár konyhájában készült az ebédjük, amit a férj vitt át a kúriába, még melegíteni sem kellett. Minden pénteken a konyhafőnök asszony megkérdezte Rogert, hogy hány főre főzzön a hét végén. Vacsorára is hozták a finomságokat, amikor vendégeket vártak, ha csak maguk voltak otthon, valami hideg ételt ettek. De ezek ritka alkalmak voltak, mert sokszor voltak náluk Patrícia szülei. Ők mindig már délelőtt megjöttek, és késő este mentek haza.
Patrícia hét végén kipihente az egész hetes fáradságot, így bírta újult erővel kezdeni hétfőn a munkát. Esténként vacsora után megszoptatta kisfiát, és aludt a következő etetésig. Roger nyolc óra körül megfürdette a lányát, lefektette, utána következett a kisfia, akit tisztán, felöltöztetve vitt oda az édesanyjához. A kicsi megkapta esti fejadagját, és kezdődött a szokásos műsor.
Az éjszakai felkelésekben Patrícia már olyan rutint szerzett, ahogy letette kisfiát, azonnal elaludt.
Minden strapa ellenére Patrícia nyugodt, kiegyensúlyozott volt. Azt csinálta, amit szeretett, a családját imádta, és a munkahelyén is olyanok vették körül, akikkel jó volt együtt dolgozni.
Márciusban elkezdődött a kertépítés, mindkét ingatlanon nyüzsögtek az emberek, és egy hét múlva már látványosan alakult valami.