Patrícia április elején két orvos kollégájával leült, hogy az elmúlt negyedéves tapasztalataikat megbeszéljék.
- Úgy gondolom, itt az ideje, hogy a beavatkozások egy részét önállóan végezzétek el. Arra gondoltam, hogy a mell plasztikákból a jövőben csak azokat csinálom én, ahol a páciens ehhez ragaszkodik, a többit ti felváltva. Az egyéb beavatkozásokat elosszátok egymás között. Ha kell én is asszisztálok, de nagyon sok volt az előző három hónap, szeretnék életben maradni.
A két orvos egyetértett a döntéssel, mindketten készen álltak az önálló munkavégzésre. Azt is mondták, hogy felváltva asszisztálnak egymásnak, Patrícia lazítson, gyűjtsön erőt, és végre mozduljanak ki otthonról.
Amikor kisfiuk hat hónapos lett, egyik napról a másikra megváltozott. Végigaludta az éjszakát, és mivel kipihentebb lett, napközben is nyugodtabban viselkedett.
A dadust a két gyerek imádta, nagy kerek szemekkel figyelték, ahogy indiai dalokat énekel nekik. És ez a szeretet kölcsönös volt, a kicsik szüleire meg úgy tekintett Bahula, mint az istenekre. Az élet, amit neki biztosítottak olyan volt, mint a rabszolga felszabadítás. Otthon is szerette a párját, de itt szabadon, tiszta szívvel tehette, nem kellett félni, hogy az emberek megtudják bűnös kapcsolatukat.
Patrícia megbeszélte indiai barátaikkal, hogy a klinika fél éves évfordulóján a szépen rendbe rakott kertben megszervezi nekik az esküvőjüket, ahol anyakönyvezető jelenlétében egy buddhista guru adja össze őket.
Most, hogy a munka jó részét átadta munkatársainak többet tudott törődni önmagával. Egyelőre csak heti egy alkalommal eljárt Rogerrel teniszezni, és elkezdtek társaságba járni.