Patricia szépen fejlődött, szülei nagy örömére. Zoltán a gyermeknevelésből jóval kisebb részt tudott vállalni, mert a munka mellett esti egyetemre járt.
Hetenként három nap, amikor hazaért iskola után, kislánya már aludt, de ha csak tehette sokat játszott a picivel. Dobálta a levegőbe, vagy hanyatt feküdt a heverőn, és Patríciát a hasára fektetve beszélgetett vele. A kicsi ilyenkor csak úgy itta apja szavait, és babahangon válaszolt, Mária sokszor a hasát fogta, annyira jópofa volt a produkció.
A háziak is szerették a kislányt, amikor már járni tudott az egész lakást belakta.
Ennek a szeretetnek az árát Mária fizette meg, nagyon sok háztartási munkával, amit kénytelen volt megcsinálni a főbérlők helyett.
A lakás bérlői egyszerű, jóravaló, de trehány emberek voltak. Mária ragaszkodott ahhoz, hogy a környezete pedáns legyen, a háziak szobája kivételével mindent ő maga takarított. Rendszeres volt, hogy háziasszonyuk a kádba beáztatta a ruhát, és csak öt nap múlva mosta ki. Zoltán és Mária a munkahelyükön fürödtek ezeken a napokon. Most, hogy a kicsi megszületett, és Mária otthon volt, kényszerűen a beáztatott ruhákat is kimosta, ha fürdeni akart.
Patrícia két éves volt, amikor sikerült elintézni, hogy önálló otthonba költözzenek. A lakás árának negyven százalékára állami támogatást kaptak, tizenöt százalékot kellett befizetni a vételárból, a többit harmincöt év alatt törleszteni. Zoltán édesanyja adta oda minden megtakarított pénzét, hogy a fiatalok birtokba vegyék első önálló lakásukat.
Egy ötödik emeleti másfél szobás panellakáshoz jutottak az egyik munkáskerületben. A hosszú tízemeletes épület három önálló tömbből állt, ezeket a két lépcsőház kötötte össze.
A folyosón 24 egyforma erkély nélküli lakás volt, tömbönként nyolc. A nagyszoba szép tágas, minden más kissé összenyomorítva. A konyhának és a fürdőszobának nem volt ablaka, egy tetőventillátor biztosította az elhasznált levegő cseréjét. De ez nem volt újdonság, az albérletben ezt már megszokták. Csak az volt kellemetlen, hogy a ventilátor gyakran nem működött, és ilyenkor az alattuk lévő lakások minden bűzét élvezhették.
A nagy háztömbnek előnye is volt, mindkét lépcsőházba két-két liftet szereltek be, így csak nagyon ritkán fordult elő, hogy legalább egy ne működött volna.
Mária már az első héten összebarátkozott a folyosón egy nagymamával, aki két unokáját otthon nevelte, mert a szülők mindketten dolgoztak. A két óvodáskorú gyermeket minden reggel beadták a nagymamának, és este munka után vitték haza őket.
Egy év múlva Patríciát is rábízták a szomszédasszonyra, és Mária visszament dolgozni. Addigra a három gyermek már országos cimborák voltak.
Patrícia öt éves volt, amikor megszületett a kistestvér, egy istentelen rossz fiúcska személyében. Tizenegy hónapos koráig végigsírta az éjszakákat.
Mária ismét otthon maradt a babával, és Patríciának sem kellett már egész nap a szomszédban lenni, de utána is sokszor átment játszani két kis barátjához. Ez az állapot két és fél hónapig tartott, mert a kislány szeptembertől óvodás lett. Az akkori szigorú szabályok szerint iskola előtt egy évet kötelező volt közösségbe járni. Ezt a jogszabályalkotók amolyan iskolai előkészítésnek szánták.
Patrícia jól beilleszkedett az új közösségbe, ahol a legrosszabb fiúk lettek a barátai. Ő maga csendes nyugodt gyerek volt, de ahogy mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Minden jelentősebb csínyben benne volt, gyakran kapott büntetést a haverok miatt.
Zoltán júniusban szerezte meg első diplomáját a műszaki egyetemen, nem kellett már iskolába járnia. Minden reggel elvitte kislányát az óvodába, ez a lakástól tíz percre volt gyalog. Utána busszal, hévvel, villamossal bement a munkahelyére, és hazafelé ugyanezt az utat végigjárta. Nagyon klassz dolog volt, hogy apa és lánya reggel és este tíz percet kettesben lehettek. Az utat végigbeszélgették, és sajátos lelki kötelék alakult ki közöttük.