Patríciát a lakótelepen épült iskolába vették fel, csakhogy az nem készült el szeptemberre. A diákokat minden nap külön autóbusz vitte egy távolabbi iskolába, és tanítás után hozta haza őket. Reggel Zoltán kísérte el kislányát, napközben Mária ment érte a buszhoz, és vitte magával kisebb gyermekét is.
Lakóházukban lépcsőházanként csak egy liftet építettek be, amikor az meghibásodott Mária megszenvedett a hazamenetellel. Egyik karján az összecsukott babakocsit tartotta, másikban kisfiát, így mentek fel a kilencedik emeletre. Ha hazafelé bevásárolt, még a szatyrot is cipelni kellett. Szerencsére Patrícia jó gyermek volt, soha nem reklamált, hogy gyalog kell felmenni a lakásba.
A következő szeptemberben már működött az iskola, ez valamelyest megkönnyítette a szülők, elsősorban Mária dolgát. Az új létesítmény a lakástól néhány percre volt gyalog, de reggel a kislányt az iskolába kellett kísérni, és délben várni az iskola előtt. Mária nem engedte, hogy a hét éves gyermek a forgalmas utcán egyedül menjen át oda és vissza, elég egy szeleburdi mozdulat, és kész a baj.
Patrícia okos gyermek volt, könnyen tanult, de az első években édesanyja sokat segített neki. Minden házi feladatot közösen oldottak meg, ezért soha nem fordult elő, hogy felkészületlenül ment volna iskolába. Később ez a precíz és tudatos viselkedés a gyermek számára természetes, ösztönös cselekvéssé vált, ami az egész életét meghatározó tulajdonsággá alakult át.
Zoltán a tervezőintézeti munkája mellett szakértőként különmunkákat vállalt, és ezzel jobban keresett, mint a főállású munkahelyén.
Patrícia nyolc éves volt, amikor apja a család első gépkocsiját megvette, egy agyonhasznált négy éves Skodát. A család részére ezzel megnyílt az országjáró kirándulások korszaka. Amikor csak tehették szakadt gépkocsijukkal bejárták kis hazájuk legszebb tájait.
Zoltán közben megalapította első társas vállalkozását, ezzel a szabadideje kevesebb lett, de a család anyagilag nagyot lépett előre. Patrícia ekkor éppen tíz éves volt.
Még ugyanebben az évben Zoltán és egy Luxemburgban élő belga állampolgár létrehoztak egy vegyesvállalatot nyugati szellemi tőke hazai hasznosítására. Még több munka, még kevesebb idő a családra, még több pénz a meggazdagodáshoz.
A következő nyáron a család részt vett egy európai társasutazáson. Ezt csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak. Részben nehéz volt nyugati országokba útlevelet szerezni, különösen az egész családnak. Másrészt az utazás egy részét devizában kellett fizetni, és csak azoknak lehetett törvényesen devizája, akik valamely nyugati országban dolgoztak állami engedéllyel. Zoltán a vegyesvállalatban keresett pénzét egy belga bankban nyitott számlára kapta, nem jelentett gondot az utazás finanszírozása.
A szuper kirándulást úgy hirdették, hogy "nyolc országon át a Costa Bravára". Az egész egy nagy átverés volt, már ami a nyolc országot illeti, de egy hetet a spanyol tengerparton nyaraltak, és a családnak ez volt az első nyugati útja.
A nagy és tragikusan elbaltázott utazást a felnőttek és a gyerekek másként élték meg. Patrícia számára a sok balhé is egy nagy kaland része volt, míg szülei agyon idegeskedték magukat, ő kiválóan szórakozott.