Elkezdtem a második hónapomat jelenlegi munkahelyemen. Reggelinél Lisa, aki mindent tudni vél rólam, meghívott estére a bárba, hogy ünnepeljünk.
Ma is voltak páciensek délelőtt kettő, délután is kettő, és a másik szállodában is hárman vártak rám. De ma is „csak” pszichológus voltam, hallgattam, és bólogattam.
A szállodámba visszatérve, még egy kis úszás belefért, aztán vacsora, majd a szokásos virtuális beszélgetés párommal, és irány a bár. Lisa azt kérte, hogy ott találkozzunk. Ez furcsa, állandóan rajtam lóg, most mi történt? Nekem ez roppant gyanús.
Ahogy a bárba léptem, minden kiderült. Vendég egy szál sem, de a szálloda dolgozói közül mintha mindenki ott lett volna, egy gombostűt nem lehetett leejteni. Hát ez nagyon megható, megünneplik, hogy egy hónapja kezdtem el a munkám. Az igazgatónk mondott öt nagyon megható mondatot, kaptam egy hatalmas csokrot, mindenki koccintott velem, aztán a munkatársak eltűntek, és a bárt birtokba vették a vendégek. Eddig kint vártak, és hogy ne bosszankodjanak a negyedórás késedelemért, kaptak egy ingyen pezsgőt. Fergeteges este volt, mindenki velem akart beszélgetni, táncolni. Hajnali négy órakor feküdtem le, fájt a lábam, hulla fáradt voltam, ezért sokáig nem is tudtam elaludni. Tiszta szerencse, hogy nem szoktam leinni magam, most biztos totálkáros lennék.