Patrícia elkezdte rezidens életét barátjuk osztályán, miközben Kristóf még mindig szülővárosában dolgozott.
Az állandó utazgatások így folytatódtak. A fiatalok minden hét végét együtt töltöttek, hol itt, hol ott, és tervezgették a jövőt.
Az mostanra egyértelművé vált, hogy az életüket a fővárosban fogják élni, és a legfontosabb, hogy Kristóf megfelelő munkát találjon. Mindkét család mozgósította közeli és távoli ismeretségi körét, de az ajánlatok nem voltak megfelelőek.
Patrícia belevetette magát az aktív orvosi munkába, egész nap a kórházban volt, sokat ügyelt, és igyekezett minél több műtétnél asszisztálni.
Ez az év gyorsan elszaladt. Hét végeken hol itt, hol ott együtt volt Kristóffal, hét közben meg reggeltől estig a kórházban dolgozott. Egy év alatt sokat tanult, és többször is bizonyította alkalmasságát, ezért már apróbb önálló feladatokat kapott főnökétől.
Az első komoly műtétjét ügyeletben kellett megoldani, orvosi asszisztencia nélkül. Szilveszter éjszaka ő a fővárosban ügyelt, Kristóf meg a szülővárosában. A mentő bevitt a kórházba egy késsel összeszurkált fiatalembert, akin csak az azonnali műtét segíthetett. Mire szilveszter éjjel sikerelült az egyik tapasztaltabb kollégát berendelni, Patrícia már elvégezte a beavatkozást, és megmentette a beteg életét. A sikeres műtét híre futótűzként terjedt a kórházban, ezt a hírfolyamot a fiú családja erősen generálta. A meglehetősen jómódú édesapa gyermeke megmentőjére hősként tekintett, és ezt pénzben is szerette volna kifejezni. Meglátogatta Patríciát egy hatalmas virágcsokorral, és egy ajándékkosárral.
- Doktornő, szeretném honorálni önnek is és a kórháznak is, amit a fiamért tett.
- Drága uram, ha a korháznak segíteni akar, azt szívesen vesszük, de én nem fogadok el pénzt azért, mert a kötelességemet teljesítettem.
- Rendben van, de a család háláját úgy sem tudja elkerülni. Most megelégszem azzal, ha ad egy számlaszámot, hogy a korház részére egy komolyabb összeget átutalhassak. És amikor a fiam elhagyja az intézményt, még fogom önt keresni.
A virág, és a kosár maradt, az úr távozott. Néhány nap múlva átutalt tíz milliót egy alapítványi számlára, amiből a korház diagnosztikai felszerelést vásárolt. És a fenyegetését is beváltotta, amikor fiát hazavitte a család, negyedmagával kérte, hogy beszélhessenek. A főorvos kölcsönadta a szobáját, mert nem akarták, hogy a társalgóban kerüljön sor a beszélgetésre, a többi beteg jelenlétében. Várható volt, hogy a családot nehéz lesz lebeszélni hálájuk kifejezéséről, de Patrícia határozott volt, nem akart pénzt elfogadni.
- Doktornő, szeretném az egész család köszönetét tolmácsolni. Ő a feleségem, ő meg a fiam menyasszonya. És kérem, engedje meg, hogy megháláljuk, amit a fiamért tett.
- Nagyon kedvesek, ha egy egész család mond köszönetet, az nagyon jólesik, visszaigazolja a munkám értelmét. De mint már mondtam, nem várok hálát, ez a dolgom. Egyébként is nagyon gálánsak voltak a korháznak tett felajánlással.
- Doktornő, megértettem, hogy pénzt nem fogad el, de addig nem megyünk el ma innen, amíg nem tudjuk meggyőzni, hogy valami konkrét dologgal kifejezhessük a köszönetünket.
- Jó, akkor valami csekélyke ajándékot elfogadok, csak azért, mert nem akarom a családot megbántani.
- Mi arra gondoltunk, hogy nyáron egy Földközi tengeri hajókázásra meghívnánk Önt a párjával. Nem az egész család, csak a fiam a menyasszonyával, és Önök ketten. Van egy hajónk, és a vendégeink lehetnének, annyi időre, amit szívesen töltenének a tengeren.
- Hűha, ez azért nem olyan csekélység, mint amire gondoltam.
- Kérem, hogy beszéljék meg otthon, és ha elfogadják, nagyon megtisztelnének bennünket. A fiamat már ismeri, a menyasszonya még jobb társaság, mint ő, biztosan jól éreznék magukat, és a családnak nagy örömet szereznének.
- Nagyon megleptek az ajánlattal, megbeszélem a barátommal, és a következő kötözésen választ adok.
Kristóf azonnal igent mondott az ajánlatra. Ő kevésbé csinált lelkiismereti kérdést az ilyen dolgokból, a hálapénzt is természetesnek tekintette.