Reggel megint egyedül úsztam, de a szokásos reggeliző asztalunknál már vártak rám a lányok. Kiderült, ők még éjfélig beszélgettek Lisa szobájában, nehéz volt az ébredés.
Ma felkeresett egy fiatal nő, és arra panaszkodott, hogy barátjával sokat veszekednek. Szeretik egymást, és nem akarnak szakítani, de sok mindenben nem értenek egyet, és emiatt sokszor áll a bál közöttük. Azt tanácsoltam neki, amit mindig is szoktam a hasonló problémával küszködőknek, hogy vegyék figyelembe, a férfi és a nő között nemcsak fizikai, de mentális különbségek is vannak. Ha ezt nem tolerálják kölcsönösen, az állandó vita előbb vagy utóbb megmérgezi a kapcsolatukat. Legyenek elfogadóak a párjukkal szemben. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindent elnézzenek a partnerüknek, de legyenek megértőek, és ne tartsák magunkban a sérelmeket. Minden problémájukat beszéljék meg a társukkal, és ne hordozzák magukban a gondjaikat. Ha nem is tudják orvosolni, azzal, hogy beszélnek róla, megkönnyebbülnek. A magunkban tartott probléma olyan, mint egy növény. Egyre növekszik, és végül akkora bokor lesz, amit már nehéz lesz kiirtani. Ha úgy érzik, hogy már tarthatatlan a helyzetük, két lehetőségük van. Az egyik, hogy kilépnek a kapcsolatból, mielőtt belepusztulnának, a másik lehetőség, hogy külső segítséget kérnek.
Délutánra már visszatért a megszokott menetrend. Lisaval együtt úsztunk, ő kevesebbet, én a szokott három kilométeremet, és védencem is ott úszkált és pancsolt a medencében.