Ma korán felmentünk az uszodába, nyolc órakor reggeliztünk, és kimentünk Sydney legszebb tengerparti strandjára, a Bondi Beachre. Gyönyörű ez a tengeröböl, hétszáz méter hosszban, száz méter széles sárga homokos föveny a Csendes Óceán partján. A levegő hőmérséklete 26 fok, az óceáné 22 fok, a legjobb ilyenkor nyakig vízbe merülni. És mi ezt tettük, csodás dolog a tengerben lubickolni. Férjemmel kiúsztunk a parttól egy kilométerre, folyamatosan meglovagolva a hullámokat. Ott egymásba kapaszkodva, mint a vízilabdázók tapostuk a vizet, és élveztük, ahogy a hullámok rendre felkapnak bennünket, és sodornak egyre közelebb a part felé. Aztán kényelmesen kiúsztunk, és elnyúltunk a forró homokra leterített gyékényünkön. Később egy kávézóban ettünk egy hatalmas fagylaltkelyhet (ezért majd külön vezekelni kell).
A Bondi Beachtől nem egész egy kilométerre van a sokkal kisebb Tamarama Beach, a kettő között egy sétáló út tekereg a tengerparton. Mi is végigsétáltunk, csak úgy fürdőruhában, és ott is úsztunk egyet.
Amikor megéheztünk, egy büfében bűnöztünk, egy pepperonis pizza csábított el bennünket.
Még maradtunk volna, de hét órakor jelenésünk volt a szálloda éttermében. A szállodalánc vezérigazgatója látott bennünket vendégül, ő lesz januártól nyolc hónapig a férjem közvetlen főnöke.
A vacsora pazar volt, mindent végigkóstoltam, de szokásom szerint az ételek nagy részét a tányéromon hagytam. Közben mindent dicsértem, nehogy azt higgyék, hogy nem ízlik. Végül a férjem elmondta főnökének, hogy imádok finomakat enni, csak nagyon vigyázok az alakomra. Természetesen ez után jött a gyönyörű bók, hogy milyen csodásan nézek ki.
Pontosan nyolc órakor a vezérigazgató parancsára bekapcsolták az étteremben lévő óriás LCD televíziót, és azt a műsort nézhettük, amelyben én is szerepelek a tegnapi felvétellel.
Az egyik vendég felismert, felpattant, és jó hangosan adta tudtára a jelenlévőknek, hogy én vagyok én.
Itt semmit nem lehet eltitkolni, úgy látszik, az egész ország tudta, hogy mikor kerülök adásba.