Ma egy csüngő orrú ifjú hölgy keresett meg, azzal, hogy nagyon boldogtalan, a segítségemet kéri. Története teljesen szokványos, olyan életet él, mint egy átlagember, és elégedetlen az életével. Kevés a pénze, nem szereti a munkáját, nincs tartós kapcsolata.
Próbáltam megértetni vele, hogy a boldogság nem függ az anyagi javaktól, vagy inkább nem kéne, hogy függjön attól. Vannak olyan természeti törzsek, vagy a modern társadalomban is egyes közösségek, ahol az embereknek nincsen jelentős vagyonuk, nem is élnek jól, de mégis boldogok. Ők ugyanis úgy szocializálódtak, hogy elégedettek a helyzetükkel, energiáikat arra koncentrálják, hogy boldogan éljenek. Én annak idején (sok-sok éve) Kubában tapasztaltam, hogy milyen nyomorúságos az életük, de boldogok voltak, mert szabadnak hitték magukat.
Természetesen nem gondolom, hogy az a boldogság, ha mindenről lemondunk, de ha nem fogadjuk el magunkat, és a jelen helyzetünket, nem lehetünk boldogok. És mivel olyan társadalomban élünk (a nyilvánvaló hibái mellett), ahol van lehetőségünk az előbbre lépésre, tűzzünk ki célokat magunk elé. Minden kis apró eredménynek örüljünk, és ha valami nem sikerül, azt ne érezzük katasztrófának. Fogadjuk el önmagunkat, a helyzetünket, a lehetőségeinket, közben igyekezzünk jobb lenni, jobb helyzetet teremteni magunknak, még nagyobb lehetőségeket megcélozni. A boldogság forrása maga az öröm, a saját magunk öröme, és örömszerzési képességünk.