Ma kedd van, épp egy hete érkeztem meg. Reggel azt hittem, hogy ez a nap is olyan lesz, mint a többi, még nem tudtam, hogy a mai páciensem fenekestől felforgatja az életemet.
Egy harminchét éves asszony keresett fel, és a beszélgetés, amit vele folytattam, szomorú és szívbemarkoló volt. Tíz évvel ezelőtt házasodott össze a férjével, és nászútra Ausztráliába utaztak. Itt az ULURU-nál miközben nézték a naplementét, megbeszélték, hogy egy évtized múlva az első kerek házassági évfordulójukon visszajönnek, és itt ünnepelnek. A férfi egy éve váratlanul meghalt, és az asszony most egyedül repült, hogy élete szerelmének tett ígéretét beváltsa. Azért keresett fel, mert valakinek el kellett panaszolnia bánatát.
Nem szokásom, de most átöleltem a hölgyet, aki keservesen zokogott a vállamon. Simogattam a hátát, és bíztattam, hogy minden belső feszültségét adja ki magából. Csak hosszú percek után nyugodott meg. Aztán elmondta, hogy férje két hónapig haldoklott, az alatt rengeteget sírt, és halálának percében elapadtak a könnyei. Azóta gyötri magát, belül egyfolytában zokog, de ezt a belső óriási tusát kívülről nem lehet látni rajta. Ahogy – elmondása szerint - édesanyja fogalmazott, csak a végtelen szomorúság látszik a szemében, és ez rosszabb, mintha zokogna.
Amikor kicsit magához tért, beszéltettem, hogy a felgyülemlett keserűséget kiadja magából. Elmesélte, hogy ismerkedtek meg, hogy élték a mindennapjaikat, milyen volt a házasságuk, a szerelmi életük. Hogy mennyire megviselte az elmúlt egy év, sokkal rosszabb volt, mint az előző két hónap.
Azt kérdezte tőlem, hogy elmúlik e valaha is a bánata. Nem tudtam megnyugtatni. Soha nem múlik el, csak szép lassan csendesedik. Aztán majd egy idő múlva attól érzi magát pocsékul, hogy a fájdalma mennyit csillapodott. Egyet tehet, éljen normális életet, hogy mielőbb feldolgozza a férje hiányát. A fájdalom mindig megmarad, de ha egy szép új életet él, akkor majd csendes, szelíd, megnyugvást adó fájdalommá alakul át. Azt javasoltam, már most kezdjen el ismerkedni, barátkozni a szálloda vendégeivel. Beszélgessenek, ne a múltjáról, a fájdalmáról, hanem bármi másról. Csatlakozzon kirándulók csoportjaihoz, minél többet legyen társaságban, minél kevesebbet egyedül. Szomorú szívvel engedtem útjára, nem voltam biztos benne, hogy megfogadja a tanácsaimat.