Amióta Cloe Berry szeretője lett, már tudja, hogy mi hiányzott a házasságukból. De ezen már nem tud változtatni, mindketten házon kívül keresték meg azt, ami hiányzott nekik, és amit ő szerencsésen meg is talált.
Már nem haragszik a férjére, megértette, hogy ez törvényszerű volt, és reméli, hogy most ő is boldog. Megérdemli, mert alapjában jó ember, jó apa, és férjnek is jó volt. De nagyon gyenge szerető, és mivel neki nem volt semmi rutinja, hogy erre rájöjjön, nem is változtattak a dolgokon. Ő naivan azt hitte az a normális, amit ők adnak egymásnak, de most már megértette, ennél sokkal több kell egy jó kapcsolathoz.
Nem tudja mi lesz ezután, de most ez nem is érdekli. Ki akarja használni új kapcsolata minden örömét, szeretne minél tovább ilyen boldog lenni.
Alaposan át kellett szerveznie az életét, hogy az egyre sűrűbb délutáni együttlétüket az időrendjébe beillessze. A következő időszak így telt el, ő boldog volt a fiú mellett.
Férjével már külön szobában alszanak, de látszólag minden rendben van közöttük. A lányuk és a külvilág előtt ők ugyanolyan család, mint amilyen régebben voltak, csak a körülmények változtak meg időnkét. A férje sokat dolgozik, majdnem minden este későn jár haza, néha éjszakára is bent marad az irodában. Ő szinte minden délután két órát a fiú lakásán tölt, de minden este legkésőbb hét órakor már otthon van, a lányával. Egy két alkalommal vidéki üzleti útra hivatkozva az egész éjszakát a szeretőjénél töltötte, de olyankor mindig lelkiismeret furdalása volt, hogy nincs a lánya mellett.
Egyik szombaton reggeli közben a férje javasolta, hogy amíg a lányuk délután a barátnőjénél lesz, sétáljanak egyet kettesben. Egyből arra gondolt, talán kiderült a kapcsolata a fiúval, és elhatározta, hogy nem fog tagadni. Délután a lányukat elvitték a barátnőjéhez, és beültek egy parkba a kávézó teraszára. Férje kezdte a beszélgetést.
- Hát, azt hiszem, belevágok a közepébe. Nagyon csúnyán viselkedtem az elmúlt időszakban. Tudom, hogy ami történt azt soha nem lehet már jóvátenni, de szeretném rendezni a házasságunkat, ha még nem késő. Szeretnék visszatérni hozzád, és szeretném, ha megbocsátanál nekem.
- Már megbocsátottam, de azt nem akarom, hogy visszatérjél. Legalább is egyelőre nem.
- Van valakid?
- Igen, és nagyon boldoggá tesz, hogy vele lehetek.
- El akarsz válni?
- Azt hiszem nem. A barátommal nem terveztünk közös jövőt, de ezt a kapcsolatot most semmiért nem adnám oda.
- A családodért, a lányodért sem?
- Ez nagyon durva, hogy ezt még te kérdezed tőlem. Én hetekig szenvedtem, miután rájöttem, hogy megcsalsz. Akkor még te voltál az egyetlen férfi az életemben. És én hűséges voltam hozzád, pedig abban az időben már elég sokan megkísértettek. Akkor már szép voltam és magabiztos, de soha nem engedtem a csábításnak, mert kötött az esküm, amit neked tettem. Ezért te ilyen kérdést nekem nem tehetsz fel, eljátszottad a jogodat.
- Bocsáss meg, igazad van, szemét alak vagyok.
- Nem, csak egyszerűen ember vagy. De azt ne kérd tőlem, hogy most visszatérjek hozzád. Amíg lehet, élvezni akarom azt a boldogságot, azt a gyönyört, amit tőled soha nem kaptam meg, és tudom, hogy te sem tőlem. De nekem emiatt nincs lelkiismeret furdalásom, mindent tőled tanultam, ha nem tanítottál meg arra, hogyan tegyelek igazán boldoggá, az a te hibád.
- Én szakítottam a kapcsolatommal, és visszavárlak téged. Megpróbálok nagyon türelmesen várni rád. Bármilyen furcsa, egy másik nő karjaiban jöttem rá, hogy milyen fontos vagy nekem. Fontosabb, mint bármi más, a lányunkat kivéve. Lehet, hogy hihetetlen, tizenhét év házasság után szerelmes lettem a feleségembe.
- Meg tudsz lepni, még ennyi év után is. Nem ígérek semmit, de biztos, hogy amit mondtál, az elgondolkoztat.
- Egyelőre ennyi nekem elég. Sokat tanultam, első sorban önmagamról. Tudnod kell, hogy én szakítottam, mert rájöttem, hogy csak veled lehetek igazán boldog.
Az asszony szerette volna elmondani a fiúnak a történteket, de nem merte. Félt, hogy a kapcsolatukat ez megzavarná. És most semmire nem vágyott jobban, mint erre a fiúra, és a közös délutánjaikra.